10.rész

Amikor leértünk Liz undorodva nézett ránk. Én 

csak még jobban szorítottam Luke kezét. 

-Nyugi édesem nem lesz semmi baj! nyugtatott.

Ez nem sokat segített, de valamennyit még is.  

Leültünk az asztalhoz. Pont egymás mellé, hogy 

egyikünket se tudja csesztetni Liz. Elénk rakta az 

ételt vagyis dobta. Mi nem is foglalkoztunk vele, 

hogy mit csinál. Mi csak egymással voltunk 

elfoglalva. 

-Na és hogy vagytok? kérdezte mosolyogva Mr. Hemmings.

-Nagyon jól meg vagyunk! válaszolt mosolyogva Luke.

Ő volt ebben a házban az egyedüli aki nem utál 

minket. De ezt Liz nem vette észre, hogy csak ő 

ilyen bunkó velünk pedig mi nem ártottunk neki 

semmit. Maximum annyit, hogy egymásba 

szerettünk és kész. Ha nem tetszik neki akkor ez van. Mi akkor is szeretni fogjuk egymást. Amikor 

végeztünk a reggelivel ugyan úgy kézen fogva mentünk vissza csak most az én szobámba. 

-Hope! Annyira sajnálom, hogy anyám így viselkedik! hajtotta le a fejét Luke.

-Nincs semmi baj Luke! Nem a te hibád és nem is az enyém. öleltem meg.

-De annyira szar érzés, hogy mindig ezt csinálja! Az első barátnőm után. 

Amikor az utolsó mondatot kimondta ijedten 

nézett rám. Én meg csak néztem rá mint egy idióta 

pedig nem akartam még jobban megijeszteni. 

-Bocsi! Én nem akartalak megijeszteni! fürkészte a tekintetem.

-Semmi baj! mondtam lehajtott fejjel.

-Elmesélek most neked mindent-kezdett bele-volt 

egy lány a gimibe aki nagyon megtetszett és el is 

hívtam randira. Ez a bizonyos randi után 

hazakísértem és ott láttam, hogy ő nem is az a lány 

akinek mutatja magát. De én akkor is kitartottam 

mellette és járni kezdtünk. Elején még minden tök 

normálisan ment utána pedig-itt nagy levegőt vett-

megcsalt egy nálam jóval idősebb férfival. 

Kiderült, hogy az a férfi az apja volt. fejezte be a 

mondatát. 

Én csak elképedve néztem rá.

-Nagyon sajnálom! simítottam az arcát.

 -Nagyon szeretlek Hope és nem szeretnélek elveszíteni! fogta meg a kezem.

-Én is nagyon szeretlek Luke és nem fogsz elveszíteni! csókoltam meg.

Tudtam, hogy ez a lány mély nyomot hagyott 

benne és én ezt a sebet soha nem fogom tudni 

begyógyítani.  Ez fáj a legjobban. Hogy nem 

tudok neki segíteni és nem tudom megvédeni ilyen 

lányoktól, de hát sajnos ilyen az élet. Nem igaz? 

De Liz-t még mindig nem értem. Miért kell a 

fiának minden barátnőjével ilyennek lennie? Majd 

kiderítem én és megteszek mindent, hogy együtt 

maradjunk. Mert én Luke nélkül nem tudok élni. 

És Luke is ugyan így érez. Szóval nem nagyon fog 

neki összejönni, hogy mi szét menjünk. Vagyis 

remélem. Leültem Luke mellé és szenvedélyesen 

megcsókoltam. Ő nem ellenkezett. A nyelve 

bejutásért könyörgött. Amit egy kis idő múlva 

meg is adtam neki. Imádom ezt a srácot.

-Annyira szeretlek! súgta a fülembe.

Én erre nem tudtam mit reagálni csak 

elmosolyodtam és meg egy szenvedélyes csókba 

részesítettem. 

-Luke! Annyira jó pasi vagy! öleltem meg.

-Csak az a gáz, hogy sokan nem így gondolják! mondta szomorúan.

-De én így gondolom sőt nem csak én hanem több 

millió lány is ezt gondolja és álmodoznak arról, 

hogy egyszer te legyél a pasijuk. 

-De én csak téged szeretlek! És mindörökké csak 

te leszel nekem senki más nem lesz.

-Luke! Ez még kora! Hiszen még csak 3 napja 

vagyunk együtt! csókoltam meg.

-Én akkor is úgy gondolom, hogy te vagy, voltál 

és leszel a legjobb döntés az életembe.

-Ez annyira édes tőled!

-Én nem csak így gondolom hanem így is érzem.

Ez a bejelentése után csak bámultuk egymást.